Bonyodalmas barátnők ("Bridesmaids" / "Koszorúslányok")

Na erről a filmről mindenképpen írni akartam. Nem azért, amiért az USÁ-ban nagy számnak tartják: szerintük ez végre egy olyan film, ami felfedi a nők valós oldalát, amit eddig csak "pasis" filmben láthattunk: káromkodás, hányás-fosás hasmenés. Nem tudom, szerintem azért minden értelmes emberi lény sejtette, hogy a nők a testnedv-folyamatoknak pontosan ugyanannyi variációjára képesek, mint a férfiak. Azt a mondást pedig mindig is marhaságnak tartottam, hogy egy részeg nő sokkal gázabb, mint egy részeg pasi. Szóval nem biztos, hogy nemhez kötött, ki hogyan ítéli meg ezeket a dolgokat, én személy szerint nem azért járok moziba, hogy évtizedek múltán is az Amerikai Pite-beli Stifler különböző testnedv-evő-ivó-stb esetei villanjanak be váratlanul az életembe..
Viszont ez a film abban nagy, hogy nagyon szépen megmutatja a női barátság, mint olyan különböző cifraságait. Azt, amikor hiába imádod a legjobb barátnődet, hiába örülsz a boldogságának, ha közben a saját életed romokban hever, mégiscsak érezni fogod azt a bizonyos kis keserű ízt a szádban. Azt, hogy egy nőnek legalább annyiféle barátnője lehet, ahány "személyisége". Az egyikkel fantasztikusan jókat tudtok beszélgetni irodalomról, utazásról, filmekről. A másikkal bulizni és mászkálni a legjobb. A harmadikkal pedig úgy érzed, mintha mindig is ismert volna, fél szavakból értitek egymást. Így aztán elég logikus, hogy ha ezt a sokféle barátnőt összeengedjük, nem garantált, hogy egymással is jól ki fognak jönni. Normál esetben persze vállat rándítunk: miért is kéne jól kijöjjenek, nem is muszáj találkozniuk!
Van azonban az amerikai filmeseknek egy olyan kedvenc témája, ahol ez nemhogy elkerülhetetlen, de különösképpen felfokozza az érzelmeket: az ESKÜVŐ! Itt aztán, illetve a kapcsolódó lánybúcsún, egységesen kellene támogatni a menyasszonyt, közösen ajándékozni, stb - és saját tapasztalatból mondom, ezt nagyon nem egyszerű túlélni, pláne megszervezni. Ilyenkor kiemelt szerepbe kerül az ún. "legjobb barátnő",  és mint a filmből is kiderül, komoly konfliktusokhoz vezethet, ha erre a posztra többen is pályáznak, illetve nem adják meg a kellő tiszteletet a cím birtokosának.
Főhősünk, Annie halmozottan szenved a fenti problémáktól, és Kristen Wiig zseniálisan alakítja. A lánybúcsún való kiborulós jelenet nálam 10/10, ennél jogosabb (és viccesebb) hisztit nemigen láttam a vásznon! A barátnők alakítói között találjuk még Melissa McCarthy-t ("Gilmore Girls' / "Szívek Szállodája" Sookie-ja, "Mike & Molly" Molly-ja), aki nagyon is megérdemelten kapta meg az Emmy díjat, ő az egyik legviccesebb, legegyedibb jelenség a filmben. Rose Byrne-t ("Damages" / "A hatalom hálójában" Ellen Parsons-a) pedig zsigerből lehet utálni, tipikusan azt a nőt adja, akinek egyetlen barátnője sincs általában, nem is véletlenül. Ó, és ha valaki azt hinné, imádnivaló pasi nincs a filmben, jó hír: van! Mosolygó szemű, göndör hajú, 1,90m magas, ír kiejtéssel - mi kell még?!

A leghosszabb nap ("Valentine's Day")

Gondoltam egy nagyot, és összemixeltem az aktualitást a (korábban már említett) mazochizmusommal, és megnéztem a "Valentin Nap" ("Valentine's Day") c. csudicuki amerikai műalkotást. Persze jogos a kérdés, hogy minek néztem meg, ha úgyis (enyhén szólva) fenntartásaim voltak, de alapelvem, hogy (igyekszem) csak arról (főként rossz) véleményt mondani, amihez vettem a fáradságot, hogy megnézzem. Persze itt is vannak határok, de ebbe inkább nem mennék most bele.

Adott tehát a film, aminek alapötletét nagyjából nyíltan nyúlta le Hollywood a britek nagy sikert aratott "Igazából Szerelem" ("Love Actually") c. filmjéből. Persze, ott karácsony az alkalom, de nézzük csak a hasonlóságokat: sok szereplő, látszólag külön történetek, amikről később kiderül, mégis összefüggenek. És az univerzális üzenet: "Love is all around", vagyis a szerelem / szeretet mindenütt jelen van. Mégis, jobban jártak volna az amerikaiak, ha a "mintafilmhez" hasonlóan nem egyetlen napra sűrítik a teljes sztorit, hanem mondjuk a megelőző időszakra is - két órán keresztül egyetlen napot nézni ugyanis nagyon nem egyszerű. Főleg egy ilyen napot, ahol vágóképként és a háttérben is csak turbékolást láthatunk. Ezt szerintem csak amerikai gyomor képes befogadni háborgás nélkül.
Aztán az "Igazából Szerelem" esetében van még egy trükk / csodaszer, amit nemes egyszerűséggel nevezhetünk angol humornak. Nem minden szirup, viszont emberiek a karakterek, mindenki a maga esendőségével. Valódi parodisztikus jelenet már a kezdés is ("Christmas is all around" c. dal felvétele), aztán pl. Rowan Atkinson zseniális szösszenete az áruházi csomagolással, és még sorolhatnám. A "Valentin napnál" is van néhány meglepő fordulat, de nem éppen pozitívan éltem meg, hogy miután a bolygónk népcsoportjainak min. 90%-a feltűnt szereplőként (az indiaitól a mexikóin át a bolgárig!), a totális esélyegyenlőség jegyében a film legvégére egyszer csak még egy meleg pár is "lelepleződik".
Ami szintén katasztrófa, a "szerelmes kisfiú" lenyúlása. Itt nem csak hogy irtó irritáló gyermekszínészt sikerült választani, de a szövegei is borzasztóan erőltetettek, nincs kissrác, aki még a fociedzőjének is fellendén odaveti, mikor az kérdezi, mi baja: szerelmes vagyok! További "kedvenc" (irreális, de annál álom-amerikaibb) karaktereim: a hazájáért harcoló hős katonanő, aki anya is, illetve az ideális tinédzserek, akik inkább várnak, dehogy szexelnek! Harmatgyenge próbálkozás a Valentin napot gyűlölő nő felvonultatása: a végére ugyanis neki is akad pasija, és innentől ő is beáll az ünneplők táborába, mintha csak azért lehetne utálni ezt a napot, mert nincs párja valakinek. Szerintem bőven van, aki párral együtt is rosszul van tőle, vagy leginkább tudomást sem vesz róla. Azt hiszem ez egy nagyon jó ok, hogy örüljek, Magyarországon élek. :)

Emile kétszer ("The Darkest Hour", "Into The Wild")

Jó (?) sorom úgy hozta, hogy két nap alatt két Emile Hirsch filmet is megnéztem. Oké, én akartam. :) Kezdtem mindezt a mozikban csak 3D-ben vetített "A legsötétebb óra" ("The darkest hour") c. ufótámadásos (majdnem) világvége, könnyed amcsi akciófilmmel. Ezzel kapcsolatban a trailert látva elég nagy elvárásaim voltak, de sajnos azt kell mondjam, jobb lett volna, ha nincsenek. Akkor biztos jobban tetszett volna. Azért ami a trailerben tetszett (számomra új ufókép: láthatatlanok, villámszerűek, helyszín: Moszkva, gyanútlan orosz rendőr és gyanakvóbb kutya megsemmisülése porráválás formájában), az a filmben is, de sajnos a trailer elég sokat (szerintem túl sokat) mutatott, így egy-egy jelenetnél már be is ugrott, hogy akkor "hopp, most fog ez és az történni". Ami kifejezetten bosszantott: számos logikai gubanc... Ami a trailerben nem volt, és tetszett: az ufócskák láthatatlan gömbjét, ha lőtték, láthatóvá vált, hogy ott csücsül benne a kis gonosz Gollam-szerű lényecske. Ez azért mókás volt. Na és jó, nem volt rossz egyébként, csak tényleg, sajnos többet vártam.

Aztán jött a régebbi film: "Út a vadonba" ("Into the wild"). Erről csak nagyon halvány fogalmam volt: egy fiatal srác keresi a totális szabadságot és persze a saját lelki békéjét. Viszont így utólag úgy érzem, nem ártott volna, ha tudom, hogy ez egy valós történetet előadó film, és sok öröm nem lesz a végén. Azt viszont tudtam, hogy két és fél órás (!!!) filmre vállalkozok, és sajnos ezt nem egyszerű végigülni, amikor az idő nagy részében természeti képeket nézünk a főhőssel, illetve nagy szavakkal telien meditálunk. Főleg az utolsó fél óra agonizálás: a srácnak csak addig tetszik a vadon, amíg ő szabja meg, meddig marad. Mikor visszaindulna, de ott reked, máris pánikba esik... Akinek ez mond valamit: a rendező Sean Penn. És a nézése közben nemcsak nekem, hanem az imdb.com szerint másoknak is többek között  ezek a filmek jutottak eszembe: "A motoros naplója" ("Motorcycle diaries") - önmarcangoló ifjú okokat keres a világban - és a "Straight story - Az igaz történet" ("The Straight story") - utazás közben ismeretlenekből lesznek a legjobb ismerősök.
Emile Hirsch egyébként kiköpött fiatal DiCaprio, beszédstílusra, előadásmódra is. Remélem hasonlóan sokra viszi majd, csak a fejmérete ne nőjjön majd akkorára. :)